Félhold - 3. rész

Túl vagyunk a felén, de még mindig van bőven mit várni a folytatástól.
Jó olvasást hozzá! :)

________________________________________________________________________

Három

     Legalább tíz percig hallgattunk, csak néztünk egymásra.
- Minek jöttél ide? - törte meg végül a csendet. Továbbra sem találtam semmi kedveset a hangjában, de úgy éreztem ezt nem kellene szóvá tennem.
- Mert kíváncsi voltam - válaszoltam én is ugyanúgy ahogy ő kérdezett.
- Kíváncsi? Mire? - A vallatás ehhez képest, könnyed délutáni csevej.
- Mindenre. A helyre, az emberekre, Charlie-ra... rád... - az utolsó szót csak suttogtam, de a francba is: meghallotta. Nem kellett kérdeznie, a tekintetében benne volt a meglepettség, és az arcán is látszott. Mosoly surrant át az arcomon a látványtól.
- Beszélt rólam? - Úgy tűnik a két-három szavas mondatok a specialitása.
- Sokat mesélt erről a helyről és rólad is. Igaz, én máshogy képzeltelek el egy picit, de azért nagyjából ez volt az elképzelés. - Azt hiszem legyőztem a farkast. Ó, yeah! - Azért jöttem ide, mert minél többet szerettem volna megtudni arról a városról aminek lényegében az életem köszönhetem. Semmi hátsó szándékom nem volt, hidd el.
Nem válaszolt semmit. Tovább próbálkoztam.
- Ide is csak véletlenül tévedtem. Arról a határról vagy miről sem tudok csak annyit, hogy megegyeztetek még régen. Igazából már azt sem tudom hol vagyok, csak bolyongok össze-vissza. - A tekintete elárulja, hogy ha nem is teljesen, de kezd hinni a szavamnak. Hirtelen hátat fordított nekem és elindult a másik irányba. Nem sietett, lazán lépkedett. 
Megilletődve pislogtam utána. Ennyi? Ezzel most elenged vagy mit akar? 
„Szerintem itt az ideje, hogy hazamenj.”-szólt a belső hangom, de most az egyszer ellenálltam neki és Jacob után eredtem. A tengerpart irányába tartottunk, kilépett a homokos részre egyenesen a víz irányába tartott. Utána mentem, de meghagytam a másfél méter távolságot, még volt mit fejleszteni a bizalmon. 
Épp csak kiértem a fák közül amikor egy őrült nagyot villámlott. Mindketten megtorpantunk és az előbbi jelenség irányába néztünk. Óriásit dörrent az ég. Sohasem kedveltem a vihart, kicsi koromban rettegtem a villámlástól.
- Ilyenkor nem biztonságos vízbe menni - jegyeztem meg, látva, hogy Jacob tovább lépkedett a víz felé.
- Fa alatt állni sem - szólt vissza hátra se nézve.
A következő villám is hasonló nagyságú volt, mint az első, a vihar egyre közelebb ért. Egyik lábamról a másikra álltam és azon agyaltam, hogy melyik rosszat válasszam: az égig érő fákat vagy a nyílt partszakaszt.
Az eddigieknél legalább tízszer nagyobb villanás kíséretében érkezett a következő villám és épp csak felvillant már durrant is. Elsikítottam magam,  de ebből nem sok hallatszott a robaj miatt. Valaki rám vetette magát és elsodort. 
Pár méterrel arrébb értünk földet. Teljes testsúlyával rám nehezedett, de nem bántam. Hangos puffanást hallottam és a védelem nélkül maradt karomba éles fájdalom hasított. Ezután néma csend következett. Nem volt újabb villámlás, vagy dörrenés, csak az eső kezdett el esni, először alig csöpögött aztán felerősödött és zuhogni kezdett.
- Jól vagy? - Jacob lemászott rólam én pedig levegő után kapkodtam.
- Mi a fene volt ez? - ültem fel azonnal. 
A látvány katasztrófafilmekbe illő volt. Az egyik legmagasabb fa, még mindig a lángok fogságában, kidőlten hevert a parton, tőlünk alig egy méternyire. Körülbelül ott állhattam én is nem sokkal ezelőtt. A szívem ki készült ugrani a helyéről, de ami ennél még nyugtalanítóbb volt, az a fogcsikorgató fájdalom a jobb karomban. Alig pár centivel a könyököm alatt egy mély és erősen vérző vágás húzódott. Mellette a földön egy indaszerű növény izzott, valószínűleg amikor a fa hirtelen eldőlt ez lezuhant róla.
- Ez csípni fog - jelent meg mellettem Jacob és vizes rongyot terített a sebre. Olyan erősen szorítottam össze a szám (az üvöltést elkerülve), hogy a vér kibuggyant az alsó ajkamból.
- Az első verzió jobban tetszett - jegyeztem meg, az álomra vonatkozva.
- Micsoda? - nézett rám.
- Semmi, semmi. - Lenéztem a karomra. - Köszönöm... ezt is.
- Semmiség - halvány mosolyra húzódott a szája. Bekötötte a karomat a vizes ronggyal.
Felegyenesedett és kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Épp csak hozzáértem amikor az az átkozott dörrenés újra felhangzott. Igaz, már sokkal távolabbról szólt, de épp elég volt ahhoz, hogy megragadjam Jacob kezét és visszarántsam. Ennyire gyáva nyúl is csak én lehet!
- Ne haragudj - néztem rá bocsánat kérően. Először zavartan nézett vissza rám aztán elnevette magát.
 Egy pillanatig csak pislogtam aztán én is elkezdtem nevetni. Az egész helyzet annyira fura volt, szinte már bizarr.
 - Tudod - mászott le rólam ismét és leült a földre -, ha nem lennél...az, egész jó fej lennél.
- Vagy ha Te nem lennél ennyire előítéletes. - Az eső csak szakadt, de látszólag ez őt nem érdekelte, nekem meg már úgyis mindegy. 
Megint hallgattunk. Csak néztük egymást az egybefüggő csapadékfüggöny mögül. Zavart a tekintete, de mivel ezt visszafelé is megkapta nem szóltam érte.
- Nagyon hasonlítasz Bellára - szólalt meg végül.
- Elég érdekes lenne ha másra hasonlítanék - Egy képzeletbeli kéz elkapta az orrom és nagyot csavart rajta én pedig nem állhattam meg tüsszentés nélkül.
- Megfázol.
- Már túl vagyok rajta - Alig várta meg, míg befejezem a mondandóm, felállt és ismét felém nyújtotta a kezét.
- Megint? - mosolyogtam fel rá mielőtt megfogtam volna a felém nyújtott jobbot és feltápászkodtam.
- Most jobban figyelek - Megrándult a szája széle felfelé, fél siker. Miután felsegített valahogy egyikünknek sem akaródzott elengedni a másikat. 
Szokott olyan lenni, hogy valaki kezet ráz a másikkal és beszélgetni kezdenek közben tovább rázzák egymás kezét. Na, ez most nem olyan helyzet. Itt mindketten jól tudtuk, hogy egymáshoz tapadtunk, mint légy a szélvédőre.
- Te nem fázol meg?
- Azt hiszem ezt a pontot már is átléptem - Kicsúsztak ujjai az enyéim közül és ellépett tőlem. - Kocsival jöttél?
- Igen. - Bizonytalanul pislogtam az egyik irányba.-, de, hogy merről azt ne kérdezd.
- A Forks végét jelző tábla utáni földúton jöttél be az erdőbe, ha jól sejtem.
- Eltaláltad - A másik irány is pont ugyanúgy nézett ki, mint az első.
- Akkor mutatom az utat. - Megfordult és elindult a második variáció felé. - Nincs messze.
- De jó. - sóhajtottam fel a megkönnyebbüléstől.
Bevettük magunkat a rengetegbe. Itt is esett az eső, de a terebélyes lombkoronák felfogtak valamennyit belőle. Jacob úgy, ment előre, mintha óriás plakátokkal lenne jelezve, hol merre forduljon. Tényleg nem tévedtem el annyira messzire, rövid idő alatt visszaértünk a jó öreg furgonhoz.
- Ezzel jöttél? - kérdezte meglepetten, ahogy odaértünk.
- Csoda, hogy még működik - Megütögettem a motorháztetőt. Kinyitottam az ajtót, de még nem szálltam be, megfordultam, hogy ránézhessek.
- Ez Bella furgonja volt - húzta végig a kezét a jármű oldalán.
- Amíg itt vagyok Charlie átpasszolta nekem.
- Szóval Te vagy az a lány akiről a múltkor beszélt! - kiáltott a felismeréstől.
- Beszélt? Rólam? - néztem rá kissé zavartan.
- Igen igen - Annyira fellelkesült ettől a hírtől, hogy teljesen megváltozott az arca. Eddig ha halványan is, de láttam a feszültségtől kialakult vonásait, most viszont azok teljesen kisimultak. - Mondta, hogy Bella egyik barátnője itt tölt egy pár napot, de...
- ...de én nem a barátnője vagyok - fejeztem be a gondolatmenetét. - Az elég furán hangzana, hogy hét éve ment el és egy tizenhét éves lány jönne vissza a nagyapját meglátogatni, nem gondolod?
- Igazad van, mindegy is. - Ismét előbújtak azok a csúnya ráncok. - Csak... áh semmi hagyjuk.
Erre nem sok mindent tudtam mondani, ezért inkább a távozás felé tereltem a témát, bármennyire is nem akaródzott elindulnom.
- Nekem most... jobb ha megyek - intettem a kocsi belseje felé. - Talán még találkozunk.
- Remélem - szaladt ki a száján. Láttam rajta, hogy ezt inkább gondolatnak szerette volna meghagyni és most egy kicsit zavarba jött. Elnevettem magam az arckifejezésén.
- Nagy baj lenne ha még egyszer... kétszer visszajönnék. Szeretném közelebbről is megnézni a tengert. - A legszebb nézésemet varázsoltam elő.
- Ha csak egyszer-kétszer akkor nem - mosolyodott el ismét.
Beszálltam a kocsiba és becsuktam az ajtót. Lehúztam az ablakot.
- Akkor majd találkozunk - intettem neki. - Szia Jacob.
- Eleanor várj! - lépett oda hozzám amikor beindítottam a motort. - Charlienak ha lehet ne említsd, hogy találkoztunk.
- Érdekes kérés, de azt hiszem teljesíthető - mosolyogtam vissza rá. - Köszönök mindent. Szia!
Hátra tolattam amíg egy ritkásabb részhez nem értem, ahol meg tudtam fordulni. Jacob integetett én pedig visszaintettem neki, aztán megfordultam és kihajtottam a főútra.
Egyszer már megúsztam a magyarázkodást, de most még vizesebben, mit fogok mondani Charlie-nak? Ki kell találnom valamit!
     Egész úton a délután kavargott a fejemben. Jacob arca sehogy sem akart eltűnni a fejemből, folyamatosan ő jutott eszembe még a fejfájásomra se tudtam koncentrálni tőle. A hajamból úgy ahogy sikerült kicsavarni a vizet, de a ruháimból csöpögött. Amikor a ház elé értem megláttam a járőrkocsit. Ma nem lehetett akkor szerencsém. Óvatosan nyitottam és csuktam be a bejárati ajtót, de pechemre Charlie épp akkor jött le a lépcsőn mikor levettem a cipőm.
- Hát veled meg mi történt? Hol jártál? - szegezte nekem egyből a kérdésáradatot.
- Sétáltam és hirtelen szakadt rám az ég.
- Már vagy négy órája esik.
- Eltévedtem az erdőben - vallottam be őszintén a lényeget.
- Mondtam, hogy ne menj oda, az veszélyes hely.
- Igen tudom, igaza van. Bocsánat. - Bűnbánóan leszegtem a fejem, a padlót bámultam.
- Menj és öltözz át. Ha még nem fáztál meg, jobb ha megelőzzük a bajt. - Félreállt, hogy felmehessek.
- Köszönöm. - Felszaladtam, egyenesen a fürdőbe. Most kezdtem el érezni, mennyire eláztam. Reszkettem akár a nyárfalevél. Beálltam zuhany alá és órákig folyattam magamra a jó meleg vizet. Amikor kellemesen felmelegedtem kimásztam és átmentem a szobámba. Magamra kaptam a legmelegebb pulóverem amit csak magammal hoztam. Charlie, amíg nem voltam bent, hozott nekem forró citromos teát, ezer köszönet érte. Leültem az ablak mellé és a bögréből szürcsölgettem, közben kifelé bámultam az erdő irányába. 
Arra amerre lehettem. Emlékezetes nap a mai, de ezt az emléket soha nem mondhatom el senkinek. 
Anyáéknak azért, mert kinyírnának ha megtudnák, hogy La Pushban voltam. Charlie-nak azért, mert Jacob megkért rá és tartom a szavam. Az emberiségnek pedig azért, mert így mindannyiunk kiléte napvilágra kerülne és az nem csak értelmetlen lenne, de felérne egy öngyilkossággal is. Pedig ebből az egészből aztán nem semmi könyvet lehetne gyártani...
Éjfél körül járhatott, de még mindig az ablakra tapadva bámultam ki a sötétbe, mintha bármit is láthatnék. Viszonylag szép éjszaka volt, az égen alig maradtak felhők, a csillagok és a hold is előbukkantak.
Amikor végre sikerült a tekintetem leszedni az ablakról a laptopomat kezdem fürkészni. Biztos írtak, de ahhoz komoly győzködésbe kell kezdenem, hogy meg is nézzem. Végül elemelkedtem a kényelmesen bemelegített fotelből és az asztalról levettem a készüléket, az ágyamra hasaltam és felnyitottam. Anya mondta, hogy az itteni gép nagyon lassú, ezért is hoztam magammal a sajátom.
„1 új üzenet” Ki gondolta volna?

Szia,
azt hittük már nem is írsz. Szóval tetszik Forks? Én mindig is nagyon szerettem ott lakni. Alig várom, hogy visszamehessünk. Az időjárással kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy nézd az időjárás jelentést.  Szívesen segítenék, de erre még én sem vagyok képes.
Lehet,hogy furcsállod amiért én írok, de Bella és Edward úgy döntöttek, hogy elmennek körülnézni a hegyekbe. Persze erre egy kicsit én is rásegítettem. Nem bírtam hallgatni ahogy egész nap miattad aggódnak. Biztos vagyok benne, hogy ott fönt is ugyanezt csinálják, de ott maximum a medvék hallhatják.
Alig várom már, hogy haza gyere! Mesélned kell!

Légy jó és vigyázz magadra!

Puszi,

Alice

     A kedvenc nagynéném! Mindig kitalál valamit amivel lenyugtatja a szüleimet, és most sem csalódtam benne. Persze ha tudomást szerezne róla merre járok tutira kiakadna, de szerencsére a képessége korlátozva van, nem látja mit csinálok és hova megyek, mert csak félig tartozom a vámpírok hatalmas családjába és néhány jobb tulajdonságot anyától is sikerült örökölnöm. 
Megfordult a fejemben, hogy válaszolok neki, de olyan fáradtság tört rám, ami nem tűrt halasztást. Lecsuktam a laptopot és letettem magam mellé a földre. Remélhetőleg, nem lépek rá reggel. Elnyúltam az ágyon, lehunytam a szemem és pár pillanat múlva már az álomvilág felé repültem.
     Hajnalban arra ébredtem, hogy egész testem remeg és úgy érzem magam, mint egy jégveremben. Bemásztam a takaró alá, de még így sem akar múlni a hidegrázás. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy lázas vagyok. Az utolsó két napomat betegen fogom tölteni? Ez nem igazság!
Próbáltam visszaaludni, de folyton rám tört a köhögés vagy ha az épp nem akkor tüsszentenem kellett. Szinte már vártam, mikor nyit be Charlie és „én megmondtam” nézéssel a számba nyom egy lázcsillapítót.
     De nem szabad azt hinni, hogy ennyivel le is mondtam La Pushról! Ha negyven fokos lázzal is, de ki fogok még oda menni! Vajon Jacob is ennyire kivan, mint én? Ő biztos strapabíróbb szerkezettel lett megáldva, hiszen ő mégis csak egy farkas.
     Kegyetlen reggelem volt. Legalább egy órámba telt mire elvánszorogtam a fürdőig. A tükörből moszatszörny tekintett vissza rám, amitől majdnem frászt kaptam. Jobban megnézve azonban, a saját arcvonásaimat véltem felfedezni benne. Az ablak előtt elhaladva morogva néztem a kinti napsütésre. Bezzeg ilyenkor képes felhőtlenül ragyogni, de amikor kint a semmi közepén vagyok akkor persze szakadhat az eső világnak!
     Lefelé csoszogtam a lépcsőn amikor megszólalt a telefon. Mióta itt vagyok még egyszer sem hallottam csörögni. Azon töprengtem, fel vegyem-e.
- Hallo! - A dolog eldőlt, mert érte nyúltam. Alig volt valami hangom, csodás.
- Szia! - Hasonlóan halk és rekedtes hang mögött felismertem a tegnapi bajtársam.
- Jacob? - kérdeztem vissza a biztonság kedvéért.
- Ennyire felismerhetetlen a hangom? - Hirtelen ismét normálisan beszélt, csak szórakozott velem. - A tiéd viszont szörnyű. Mondtam, hogy megfázol.
- Köszönöm a biztatást. - Megköszörültem a torkom hátha ez segít valamit, tévedtem.
- Amíg meg nem gyógyulsz eszedbe se jusson ide jönni. - Hangja egyértelműen parancsolóan csengett.
- Félsz, hogy megfertőzlek?
- Képes lennél ilyet tenni? - nevetett fel. -Na, de viccet félretéve... - Ismét komolyra változott a hangja. - Nem szeretném ha betegebb lennél. Itt sokat esik az eső, már csak az kéne, hogy megint elázz.
- Ha addig ki sem mozdulhatok akkor a reptérnek is ide kell majd jönnie. - Ez a gondolat összeszorított a szívem. Nem akarok még haza menni.
- Máris elmész? - Kérdése mögött őszinte csalódottságot véltem felfedezni. - Mikor indulsz?
- Holnap - feleltem tömören. - Délután indul a gépem.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar. - A sírás kerülgetett, ahogy hallottam a hangjában megbújó szomorúságot. Hihetetlen, hogy egy nap alatt mennyire megváltozhat valakinek a nézete. 
Eddig mindig azt mondták nekünk, hogy egymás ellenségei vagyunk, amikor pedig szemtől szemben állunk már teljesen más véleményünk alakul ki egymás iránt. - És visszajössz még? - Remény bujkált szavai mögött.
- Talán jövőre, attól függ... - Közelebb húztam egy széket és leültem.
- Kellemes utat kívánok! - Mindkettőnket lesújtott ez az egész, tudom, egyszerűen éreztem, hogy így van. Nem tudtunk mit mondani egymásnak, a legegyszerűbbnek a gyors búcsúzás tűnt. - Vigyázz magadra Eleanor.
- Igyekezni fogok. Te is vigyázz magadra Jacob. - Még egy pillanatig hallgattunk mielőtt végleg elköszöntünk volna. 
A szívem annyira fájt. A gondolat, hogy talán sosem látom többé, elviselhetetlenebb volt, mint a láz ami belülről égetett. Fejemet az asztalra fektettem, de még az se volt elég hideg ahhoz, hogy enyhítse a kínt amit akkor éreztem.
- Hiányozni fogsz Jacob... - suttogtam és lehunytam a szemem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. 
Annyira szép álmom volt az éjjel. A tisztáson voltam, ott feküdtem a párától csillogó fűben és az égen úszó bárányfelhőket néztem. Arcomat simogatták a nap sugarai. Egy kéz érintette az enyémet és árnyék jelent meg mellettem. Oldalra néztem és Jacobot láttam amint mellém ült és engem nézett. Mosolygott és ujjaival a kézfejemet simogatta. Beleborzongtam az érintéseibe. Egymás tekintetét fürkésztük, a gondolati nyílt könyvek lettek számomra, akárcsak az enyémek neki. Boldognak éreztem magam. Ajkai szólásra nyíltak, de hang nem szűrődött ki, csak némán formálta a szót, a nevemet. Előre hajolt, arca közeledett az enyémhez. Mielőtt azonban elérhette volna, az álomnak vége szakadt és arra ébredtem, hogy égek a láztól.
Egyre több könnycsepp találta meg a kiutat, a végén már patakként áradtak kifelé. Nem akarok elmenni innen ahogy azt Renée vagy anya tette, én itt akarok maradni!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Agata dla WioskaSzablonów | Technologia blogger. | Freepik FlatIcon