Félhold - 1. fejezet

Ez életem első Twilight, meg úgy összességében az első befejezett fanfiction-je, szóval lehetnek benne apróbb hibák, bármennyire átnéztem már a fejezeteket. Azért remélem, elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

________________________________________________________________________

Egy
 
     Változatlanul esik az eső. Igaz, hogy már hozzá vagyok szokva ehhez az egyhangú látványhoz, de most mégis inkább lennék a szabadba, mint bezárva a négy fal közé. Ölemben a laptopom, felnyitva és bekapcsolva várja, hogy rákattintsak a Küldés gombra. Tekintetemmel még egyszer átfutom a szöveget:

Hello Mindenki,
nem hiszem, hogy újat mondanék ha azt írnám: esik az eső. Hihetetlen mennyit zuhog, ennyit még otthon se szokott. Egyébként minden rendben van, Charlie a világ legkedvesebb embere, nem kérdez sokat, de azt megjegyezte, hogy majdnem olyan jól főzök, mint Bella. Ismét egy pont nekünk. ^^Még mindig bennem van a félsz, hogy elszólom magam, de már kezdem átvészelni a dolgokat. Azért nem írtam eddig, mert az unalmon kívül csak az időjárást hozhattam volna szóba azt pedig felesleges említeni. Még reménykedem a változásban, mennék már sétálni. Annyi helyet emlegettetek és még egyet sem láttam. Talán Alice „utána nézhetne” mikor áll el végre az eső. Jó, oké tudom, még ő se képes mindenre, de egy próbát megér, nem?
Azt hiszem ennyit tudok most így hirtelen írni, majd jelentkezem.
Sziasztok!

     Nevetséges. Azt akarják, hogy minden lépésemről számoljak be. Úgy kezelnek, mint egy tíz évest, pusztán szeretetből és féltésből. Azért is mennyit könyörögtem, hogy ide elengedjenek. Nem látták értelmét felkeresnem azt a város aminek lényegében az életem köszönhetem. Ha akkor nem térnek ide vissza, és nem találkoznak most én sem üldögélhetnék itt a napsütésre várva és azon gondolkodva, mennyi mindennek köszönhetem a létezésem.
A figyelmem egy másik dologra irányul hirtelen. Egy kocsi áll meg a ház előtt. Az órámra nézek és meglepetten veszem észre mennyire elrepült az idő.
Charlie a hűtőben keresgél mikor leérek a lépcsőn.
- Szép jó napot! - köszönök mikor belépek a konyhába.
- Szia - fordul felém - Ma se sokat voltál kint, gondolom.
- Ilyen időben nem nagyon van kedve az embernek kimozdulni - elhúzom a szám. Tényleg várom már, hogy kimehessek végre. A többiekkel ellentétben nagyon hamar képes vagyok megfázni és nem merek kockáztatni. Az már csak plusz gond lenne Charlie nyakában. - Várj, megmelegítem a csirkét.
Amíg én serénykedem ő a nappaliba megy és leül a TV elé. Baseball szezon van, ilyenkor nem tud mást nézni. Ez régen is így volt, állítólag. A vacsora hívogató illata azonban mégis elcsábítja a készülék elől.
- Finom lett.
- Igyekszem - mosolygok rá. Még csak 3 napja vagyok itt, de ennyi idő alatt rájöttem, hogy Charlie nem egy beszédes típus. Nem akarom erőltetni a dolgot, de remélem meg tudom változtatni ezt a szokását, mert körülöttem kell a nyüzsgés, és itt az nagyon nincs.
A mosogatás is rám marad természetesen, de nem bánom. Legalább addig is csinálok valamit. Egy helyben lenni ennyi ideig, ez nem az én szokásom. Érzem magamban a csillapíthatatlan vágyat, hogy kimenjek és legalább a ház körül szétnézzek, de még egy ideig ezt a késztetést vissza tudom tartani. Mondjuk holnapig.
- Jó éjszakát - köszönök el mielőtt elindulnék vissza a szobámba.
- Jó éjt Nora -pillant hátra és tovább nézi a TV-t.
Fogalmam sincs mit fogok csinálni egész éjszaka, de aludni azt biztosan nem. Tegnap sikerült pár órát pihennem és ez elég is volt erre a hétre. Egyre inkább kezd előtérbe kerülni a másik énem ahogy azt már megjósolták. Nemsoká tizennyolc leszek. Ez a tudat ezernyi gondolattal árasztja el az elmémet és persze ott a kíváncsiság is. Mi vár még rám ez alatt a pár hónap alatt?
     Másnap reggelre három könyvet sikerült kivégeznem, egyik izgalmasabb volt, mint a másik. A jó hír az, hogy elállt az eső olyan hajnali négy körül. A rossz hír az: ismét rákezdett úgy öt perce. Épp csak elmúlt hat óra, de lentről már zajok szűrődnek fel. Charlie már talpon van, mint mindig. A lelkiismeretes rendőrfőnök a pontosság mintaképének is beillene. A fejében egy belső óra ketyegi a pontos időt és mindig mindent ugyanakkor tesz és ugyanakkor indul el reggelente dolgozni. Ekkora pontosság még ránk se jellemző, ezt biztos nem tőle örököltük.
Még ücsörgök egy darabig a szobámban, aztán a fürdőbe vonulok és nem elsietve a zuhanyt kb. egy óra múlva ki is jövök onnan. Csak úgy megszokásból kinézek az ablakon és ami fogad, hát attól még a szám is tátva marad. Egy napsugár tör át a vastag felhőrétegen egyenesen az ablakomra vetődik és szinte érzem a kellemes meleget amit áraszt ahogy a közelebb lépek. - Na végre! - kiáltom el magam örömömben és amilyen gyorsan csak tudom magamra kapom a ruháimat. Lefelé szaladok a lépcsőn, az tusoló pár fokot pedig egy nagy ugrással magam mögött hagyom és a következő percben már a bejárati ajtót is elhagyva egyenesen egy régi öreg piros színű furgon felé vágtatok. - Akkor, irány a nagyvilág! - elfordítom a kulcsot, a motor felbőg és már gurulok is lefelé a felhajtóról. Forks maga nem túl nagy város, de ha a körülötte elterülő erdőt is beleszámítjuk máris óriásinak tűnik. A helységet egy fél nap alatt kiismertem, mint a tenyeremet, de a táj lenyűgöző titkai még tartogatnak számomra meglepetéseket. Nem sokkal azután, hogy magam mögött hagytam a város határát jelentő táblát és a főúton poroszkáltam egy földutat véltem felfedezni a sűrűn nőtt fák között. A kíváncsiság egy hirtelen ránk törő, de sokáig megmaradó rossz tulajdonság, viszont ha az ember nem követi a legrosszabb rémálmot is képes előhívni. Lekanyarodtam hát és egy jó darabon zötykölődtem végig. - Ez így nem lesz jó - gondoltam magamban és leállítottam a furgont egy kisebb hézagban a fák között. Mivel az eső lába még mindig lógott a dzsekimet magammal vittem a sétára és így, gyalog indultam tovább.
     A végeláthatatlan rengetegnek is megvan a maga sejtelmes varázsa. Bár nem tudtam hol lehetek, egy belső hang mégis megsúgta merre menjek vagy mikor kell elfordulnom. A végeredmény szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. Megkövülten bámultam a napsütötte tisztásra ami az esőcseppek és a pára miatt csillogott akár egy óriási kristály. A lábam magától mozdult és vitt előre, a Nap sugara magához vonzott és arra késztetett, hogy hagyjam, had járjon át a nyugtató melegség. Mélyeket szippantottam a friss fű illata egész bensőmet elárasztotta. Leültem és fejemet a fény felé tartottam. Behunytam a szemem és a gyenge szellő játszott a hajammal. Ennél nagyobb csodát még soha életemben nem éltem át, és nem is fogok, hiszen ehhez fogható nem létezik. Órákig ülhettem ott mégse tudtam megunni, nem lehet megunni ezt az élményt.
Aztán a felhősereg felülkerekedett a Nap sugarain és elnyelték azokat. Szomorúan néztem ahogy a varázs eltűnik és én ott fekszem a szürkeségbe burkolózott tisztáson. A ruhámból csavarni lehetett volna a vizet, amit a földről szépen felszívott. Lefelé görbülő szájjal álltam fel és indultam tovább egy teljesen másik irányba (még véletlenül sem arra amerről azt hiszem, hogy jöttem), hogy további csodákat keressek. Bár az érzékszerveim még nincsenek túlságosan messze az átlagostól, a körülöttem bujkáló állatok szagát sikerült kiszúrnom. Ez is egy fajta örömöt okozott nekem, de ami igazán lekötötte a figyelmem az egy új, ismeretlen, és nagyon nem tetsző szag volt. Egyenesen arra vettem az irányt amerre erősödött, és a végén már futva követtem a nyomot. A meglepettségtől a fékem egyből működésbe lépett, és nem sokon múlt, hogy hátra nem vágódtam.
     Tenger hullámzott a szemem előtt. Levettem a szétázott cipőmet és a vizes homokon sétáltam végig a parton. Úgy rémlett láttam egy képet bent a városban erről a helyről, de nem tudtam merre van, kérdezni pedig nem akartam, az csak figyelemfelkeltő. A neve nem jutott eszembe, pedig nem volt valami bonyolult. Épp azt fontolgattam, hogy megnézem milyen a víz amikor leszakadt az ég. Úgy ömlött az eső mintha dézsából öntötték volna. Felhúztam a cipőmet és nekiiramodtam az erődnek, hogy minél előbb visszajussak a furgonhoz. Nem is figyeltem merre futok, a belső hang ebben is segített és irányította a lábaimat. Nekem csak a fejmagasságban lévő ágakra kellett figyelnem ami nem volt túl nehéz feladat.
Feltéptem a kocsi ajtaját és bevágódtam az ülésre. Mindenemből csöpögött a víz. Ha Charlie így meglát....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Agata dla WioskaSzablonów | Technologia blogger. | Freepik FlatIcon