Ezüst angyal - 3. fejezet

Haladunk... :)

________________________________________________________________________

Harmadik fejezet
 
 
    Hazaérve kisebb csapat fogadott minket. Kíváncsiak a történtekre, lemerném fogadni, különféle rémtörténeteket találtak ki, hogy ettek meg élve a vámpírok, vagy valami hasonló.
- Na, szép! - mondtam, amint megláttam a dollárokat gazdát cserélni Embry és Jared között. - Az életemre fogadtatok vagy a testi épségemre?
- Is-is - vigyorogtak rám. - Mi a helyzet angyalka? - Embrytől jött a kérdés. 
Örömmel fogtam bele a beszámolóba, hadartam, daráltam a lényeget, míg bírtam szusszal. Jake befogta a szám és elhallgattatott. Nevetve harapdáltam hatalmas tenyerét, esélytelenül.
- És tényleg nem bántottak? - hitetlenkedett Paul.
- Nyílt terepen hülyeség lenne felfedniük magukat - válaszolt helyettem Jacob. Keze fogságában bólogattam. 
Elmutogattam, "Na, én megyek", aztán kibújtam az akadály alól és bementem a házba. Apát sehol sem találtam, pedig úgy elmondtam volna neki is! Szobámba érve megszabadultam a kölcsönkapott farmertól és felkapva egy másikat, a fürdő felé indultam.
- Ó, bocs! - eltakarta a szemét. Váratlan megjelenésétől ledermedtem.
- Mit keresel itt?! -  kérdeztem zavartan. - Menj el! Fordulj el!
- Most akkor melyik? - vigyorogva kukucskált résnyire szétnyitott ujjai között. Elpirulva ugrottam el, saját kezemet is a szeméhez tapasztottam. - Láttalak már fürdőruhában, nem értem, minek ez a dráma.
- Azért kicsit más a helyzet. Megtennél nekem annyit, hogy hagysz nyugodtan lezuhanyozni?
- Elkísérlek, nehogy elraboljon valaki, vagy meglessen a zuhany alatt.
- Felesleges megvédened magadtól, ülj itt szépen... - Két forró karjának támaszkodva egészen a kanapéig hátráltam. - ... és eszedbe se jusson utánam jönni!
- Mert mi lesz? - fel se tűnt, mikor engedte le a kezeit.
- Kihívod magad ellen a sorsot, Jacob Black, aztán szívsz majd rendesen!
- Juj, de megijedtem! - kedvem támadt képen törölni.  Helyette inkább otthagytam, s bezárkóztam a fürdőbe. Speciális lakatunk az ajtó mellett lévő rozoga székből állt, amit elé húztam, így az átlagembereket kizárhattam. Csak kár, hogy Jake abszolút más kategória.
    Szeretem a csendes estéket, a szél alig ringatja az erdő magas fáinak koronáit, kivételesen a telt hasú felhők benntartják az esőt, s néha felbukkan a Hold, fénye eléri a lenti sötétséget. Két pulóver kell a kint léthez, de nem bánja az ember, hiszen végtelen mennyiségű tiszta levegőt szívhat. 
Bárcsak havazna már! Szeretem a fehér tájat fürkészni az ablakon át, vagy kint átvágni a fehér takarón, lábnyomokat hagyva benne minden lépés után. Tökéletes pillanatok összessége. Még a hideget is elviselem, ha cserébe tökéletesen megformált, gyönyörű hópelyheket kapok.
- Mire gondolsz? - húzott magához Jacob a veranda lépcsőjén. Átölelt a derekamnál, mire puszit nyomtam az arcára. - Ezt a választ nem tudom beazonosítani. Szavakba foglalnád?
- Semmi érdekesen. Olyan jó itt, szeretek veled lenni. - még közelebb csúsztam, hiába a réteges öltözék, kezdtem fázni.
- Én is szeretek veled lógni - vigyorodott el olyan tipikus jacobosan. - Bár néha elég idegtépően viselkedsz.
- Hé! - arrébb akartam menni, de visszatartott. - Bagoly mondja verébnek! Egyébként, milyen rémes tetteimtől mész falnak?
- Hm, hol kezdjem? - hason csaptam. - Jó-jó! Vegyük, mondjuk a mostanit. Őrült módon odamész közéjük, fejest ugrasz a veszélybe.
- Szerintem jól látszik, mennyire vérengzők, széttéptek és kiszívták az összes vérem! Vadállatok! - elnevettem a végét, pedig teljes átéléssel adtam elő. Morogva összeborzolta a hajam, még hangosabban nevettem. Felugrottam, hogy elszaladjak, de megragadott, s visszarántott.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz! - teljesen letartóztatott, moccanni se bírtam. - Egyébként is, hova mennél? Én itt vagyok.
- Egoizmusod a csillagos eget súrolja - forgattam a szemem.
- Ezt szereted bennem, nem? - Karjába csíptem.
- Inkább azért, mert ennyire önzően bolond vagy - mosolyomra elégedett vigyorral válaszolt. -  Viszont most megyek, lefekszem.
- Miért? Korán van az alváshoz. - Újra próbálkoztam a szabadulással. Erősen, mégis gyengéden tartott. Mást kellett kitalálnom. 
Első gondolatom a lábára irányult, ám nála képtelenség fájdalmat elérni, főleg, ha az ember lánya ruhával együtt maximum ötvenhét kilogrammot nyom. Ezért vettem elő a B tervet, miszerint úgy kell csinálni, mintha romantikus szándékkal közelítenék az illetőhöz, de a számításaim ott váltak kukába valóvá, mikor elfelejtettem beleszámolni a viszonzást, ami nem maradt el. Keze végigsimított a gerincemen, amit a két pulóver alatt is jól éreztem, tetőtől talpig libabőrbe burkolóztam miatta, miközben belül jóleső forróság áradt szét bennem szája érintésétől. 
Teljesen elfeledkeztem eredeti szándékomról, hagytam, had ragadjon magával a pillanat varázsa. Ajkaink lassan váltak el egymástól, a kimaradt levegővételek egyszerre szerettek volna pótlódni, el kellett fordulnom a köhögés miatt. A deja vu érzéssel eddig semmit sem kezdtem, akkor azonban tudatosult bennem, miért lehet.
- Be... kell mennem - találtam rá hosszas csend után a hangomra. Kicsusszantam karjai közül, talpra álltam. Ingatag lábaim kissé remegtek. Zavartam köszörültem meg a torkom. - Akkor én most... - a mögöttem lévő ajtó felé böktem. - Jó éjt, Jacob!
- Várj! - ugrott fel. Elindultam a tervezett irányba, egyik lábam a másik után szedtem a legnagyobb odafigyeléssel, amit ki tudtam magamból rángatni ebben a helyzetben, mégis attól tartottam össze fognak akadni. Hangjára megtorpantam. - Ne szaladj el mindig! 
- Én nem szaladok, de tényleg mennem kellene, apa ideges lesz - hazudtam. Hazudtam neki, mert tényleg el szerettem volna futni.  Miért nehezíti meg gyávaságom?
- Kibírja két percig.
- Szerintem ez több lenne, mint két perc Feladtam, szembe fordultam vele. Magyarázz el úgy valamit egy srácnak, hogy tulajdonképpen te magad se tudod még, mit érzel. Próbálkozni szabad. - Szóval, ami az előbb történt... - A megfelelő szavakat kerestem, váratlanul azonban más kötötte le a figyelmem. Mindig mestere volt a meglepetéseknek, de utóbbitól garantáltan elállt a szavam. Egészen beleszédültem a csókjába.
- Mondtam, hogy két perc- vigyorodott el, miután kicsit eltávolodott tőlem. - Szép álmokat, Essie!
- Ennyi? - néztem döbbenten. - Szerinted tisztáztuk a dolgot? 
- A lehető legvilágosabban - rám kacsintott. - Reggel találkozunk!
    Kisebb kábulatban csuktam be magam mögött az ajtót. Felfoghatatlan, ami előbb történt, pontosabban Jacob szavainak megértésével kellett küzdenem. Először azt hittem, véletlenül alakultak úgy a dolgok ahogy, a másodikat ellenben már sehova se sorolhatom. 
Nem csoda tehát, az álom sokáig elkerült, forgolódtam, akár grillcsirke a nyárson. Talán éjfél is elmúlt, mire elnyomott az álom. Érdekes történetbe csöppentem, olyan helyen jártam, ahol eddig sosem. Gyertyákkal megvilágított szobában voltam, tőlem alig egy méternyire, szintén gyertyák fényétől ragyogó, megterített asztal állt. A helyiség túlsó végében baldachinos ágy várakozott, bordó  függönnyel, meg a hozzá illő ágyneművel. Annyira romantikus hangulatot árasztott. Körbe forogtam, kétségtelenül hálószobában jártam, de száz százalék, nem hétköznapiban. Kíváncsiságom ijedtségbe csapott át, valami megmozdult a szoba legsötétebb sarkában.
- Tudtam, hogy egyszer eljössz - hangja után a felismerés hidegzuhanyként ért. - Már hosszú ideje várok rád. Őszintén örülök a jelenlétednek.
- Mi ez az egész? Hol vagyunk Jasper? - Kilépett a sejtelmes, halovány fénybe. Arca kifejezéstelen volt, mint általában, amikor láttam. A szemében azonban furcsa fényt láttam, lehetett a gyertyák hatása vagy valami más, megmagyarázhatatlan.
- Tartogattam számodra egy kis meglepetést, de meg kell ígérned valamit cserébe.
- Igen?  - Egyetlen pillanatra sem engedte el a tekintetem, ám közben a távolság közben köztünk fokozatosan csökkent. Végül megállt előttem.
- Ígérd meg, hogy örökké velem maradsz - jéghideg ujjai bőrömhöz értek, beleborzongtam, egész testem libabőrben úszott. 
Azt éreztem, hozzá akarok tartozni, valami mégis visszatartott. Eközben a szoba sötétedni kezdett, sűrű pislogásom ellenére is, a bútorok, a színek eltűnni készültek. Magamban könyörögtem a mindenhatóhoz, csak őt ne vegye el tőlem, had jöjjön velem ,de megtette. A teljes feketeségen át visszhangoztak a szavai: - Ígérd meg, hogy örökké velem maradsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Agata dla WioskaSzablonów | Technologia blogger. | Freepik FlatIcon