Ezüst angyal - 2. fejezet

A folytatás. ;-)

________________________________________________________________________

 Második fejezet
     Tovaszállt a szombat, követte a vasárnap, s mire feleszméltem hétfőre virradt. Szemeim pontban ötkor kipattantak, nyíl egyenesen felültem, aztán leugrottam az ágyról és villámsebességgel a fürdőbe robogtam. 
Teljesen új külsőmet szerettem volna mutatni a világnak, ismerjék meg a friss, üde Essiet, a szürke lány La Pushból eltűnt az elkövetkezendő öt napra. Kiengedtem mindig feszes kontyba fogott hajam, szétterült körülöttem, vége a derekamat verdeste. Egyetlen részemre vagyok a legbüszkébb, ötéves korom óta növesztem, anyának is eddig ért, míg le nem vágatta a születésem előtt, kevesebb nyűggel jár, ha rövidebb. Tőle örököltem a színét, amit hivatalosan ezüstszőkének neveznek, szerintem inkább ezüst, de nem vitatkozom. Ritkaság, családi védjegy. Összefogtam copfba, aztán kiengedtem, kerestem a legjobb megoldást. Arcilag rendben éreztem magam, enyhe szempillaspirál, mellé némi csillogást kölcsönző szájfény, ezután jöhetett a ruha. Farmer, fehér pulóver, edzőcipő és kabát. Egyszerű, de nagyszerű.
   Hétkor berobbantam apa szobájába, ráugrottam az ágyra és nevetve hallgattam ébredezését. A konyhában frissen főtt kávéval vártam, mellé vékonyan vajazott piritóssal, panasza sem lehetett rám. Kivéve az izgatottságom miatt nyúztam, hamar oda szerettem volna érni.
- Induljunk! - vinnyogtam a fülébe. -  Indulni kellene, apa!
- Azt tervezed, még ma kikészíted? - Az ajtóhoz fordultam.
- Jake, micsoda meglepetés! - Odaszökkentem hozzá, egyenesen a nyakába vetettem magam. Felnevetett. -  Jöttél sok szerencsét kívánni?
- Jöttem végignézni, ahogy besétálsz a vérszívók karjaiba - elkomolyodva lépett hátrébb. - Vigyázz magadra!
- Úgy lesz - arcon pusziltam. - Bízz bennem!
- Bennük nem bízom, ezért megyek én eléd délután, már megbeszéltem Andyvel.
- Remek -  húztam el a szám. - Ugye jól viselkedsz majd és nem égetsz le előttük a hősködéseddel? 
Láttam az arcán, rosszul esett neki, amit mondtam, tehát gyorsan témát váltottam. 
- És, mit szólsz? - fordultam körbe.
- Egész jó - El se hittem, elvörösödött.
- Csak egész? -  közelebb léptem, felnéztem rá nagy szemekkel, teljesen zavarba hoztam.
- Hát... ö... - dadogta. Nem bírtam tovább, nevetni kezdtem.
- Annyira cuki vagy ilyenkor! Remélem másokra is ilyen hatással leszek. - Szájára tettem a kezem, mikor szólni akart volna. - Na, jó, ennyire maximum neked lehet, kicsi férjecském! -  mosolyogtam rá, emlékek hatására az ő szája is felfelé görbült, régi történet, Istenem milyen régi!
    Hűvös októberi nap volt. Ide-oda cikáztam az ablakok közt, vártam, melyik irányból bukkan fel. Kerestem a mozgó pontot a fák között, s csodák csodájára előkerült. Felhúztam fekete gumicsizmám, magamra rángattam az esőkabátot és kiszaladtam a térdig érő sárba.
- Hol voltál? - kérdeztem köszönés helyett. Felém nyújtotta összezárt ujjaival fedett tenyerét, kíváncsian léptem közelebb, ajándékot hozott. Hirtelen szétnyitotta ujjait, sikítva ugrottam hátra az ijedtségtől. - Vidd innen!
- Mi bajod vele? Aranyos. - A Föld legundorítóbb százlábúja menetelt a tenyerén.
- Undorító! - sikítottam. Elszaladtam, de Jacob hozta utánam bármerre mentem. A partig szaladtunk, ott elbújtam a kidőlt fatörzsek egyike mögé és vártam, hogy eltűnjön végre.
- Hé, Essie! - kiáltotta tőlem alig pár méternyire. - Gyere elő te nyávogós kislány!
- Eldobtad? -  buktattam le saját magam. Kilestem a törzs mögül, tekintetem egy piszkos nadrággal találkozott. Hátsómra esve rúgtam távolságot közénk.
- Már ezer éve - vigyorogva lehuppant a fára.
- Akkor miért üldöztél? - felálltam.
- Vicces, ahogy menekülsz.
- Igen? Ez, hogy tetszik? - felkaptam egy adag sarat és hozzávágtam. 
Sárcsata vette kezdetét, melyet felnőtt szakított félbe. Visszavezetett minket a szüleinkhez, útközben fejmosást kaptunk, így visszaemlékezve Mr. Morgan már akkor elég goromba volt, sose lesz a kedvenc tanárom. Szóval átcipelt minket Jacobékhoz, ott leültünk az apáinkkal és percekig próbáltak kibékíteni minket. A végén olyan jól sikerült, hogy fojtogató ölelésben részesítettem. Haza indultunk, s, amikor azt hittem hallótávolságon kívül értünk, határozott kijelentéssel fordultam apámhoz. 
- Ha nagy leszek, Jacob felesége akarok lenni!
- Fúj! - e hangtól megrémültem, elvörösödve szaladtam be a fák közé, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. 
Ezt tettem, Jake azonban hamar megtalált, kigúnyolt, nevetett rajtam, majd végül megunta, leheveredett mellém a földre. 
- Tényleg komolyan mondtad?
- Csak, ha nem nevetsz ki többet -  válaszoltam bizonytalanul, hangosan szipogva.
- Nem foglak - magához ölelt. - Akkor a feleségem leszel.
    Visszatérve a valóságba, önkéntelenül felkacagtam. Régi szép emlék a tizenéves korszakunk elejéről. 
Persze ehhez a fejben lejátszódó kisfilmhez, azonnal csatolódott a folytatás, nem is olyan régi, talán fél éves lehet. 
Ismét a parton voltunk, immár kész felnőttként, térdig vízben állva fröcsköltük egymást. Valamin összevesztünk (megint), békülésképpen fagyasztottuk le a másikat. Okos enged, szamár szenved alapon adtam fel a küzdelmet, kimásztam a partra, elterültem a homokon. Akkor ragadt rám az angyalka becenév. Csúnyán összerondította szárnyas művem, amiért rásöpörtem egy nagy adaggal a nedvességtől összeragadt sárból. Kijutott belőle pillanatok alatt. 
A következő kép, fölém került, csillogó, huncut szemeit az enyémbe mélyeszti és roppant elégedett a kialakult helyzettel.
- Leszállsz rólam vagy kezdjek el sikítani? - fenyegetőztem.
- Próbálkozz csak - gonosz mosolya váratlan, meglepő tettre késztetett, felemeltem a fejem és aprócska csókot leheltem ajkaira. Annyira ledermesztette a hirtelen támadás, amivel könnyen módosíthattam a fölényen. Épp diadalittas beszédemre készültem, amikor a két karom adta támasztékot eltüntette, s egyenesen rázuhantam. A legmegdöbbentőbb ezután következett.
Szégyellem bevallani, de életem első, igazi csókját kaptam meg ekkor. Egész testemben kellemes melegség, bizsergés áradt szét, sosem tapasztaltam előtte ilyet. Akartam, többet, sokat, rengeteget szerettem volna ebből az érzésből, de, mint minden jó, ennek is vége szakadt. Teljes zavaromban szaladtam el, két napig szobámba zárkózva rejtőzködtem. Azóta sem beszéltünk erről, talán azért, mert szégyelljük a dolgot, vagy, mert Jake óriási baklövésnek gondolja.
- Essie, hahó! sűrűn pislogva néztem Jacob orrom előtt kalimpáló kezére. - Föld hívja Essiet, jelentkezz!
- Bocsi, mit is mondtál?
- Andrew a kocsiban vár, el fogtok késni - látszott rajta, mennyire bánná a dolgot.
- Oh, tényleg! Köszi. - Gyors puszit szerettem volna adni az arcára, ehelyett félig a szájára sikeredett.
Elvörösödve dermedtem le, aztán faképnél hagytam, pont, mint akkor a parton. Szörnyű érzés. 
   Lehetek szívtelen dög vagy akármi más, de az autóút elfeledtetett velem minden negatív érzést, ki akartam ugrani a bőrömből, amint elhagytuk a város határát jelző táblát. Utoljára kicsi koromban jártam itt, aztán átszoktunk a távolabb lévő Port Angelesbe. 
- Ígérd meg, hogy jó leszel és vigyázol magadra! - fordult felém apa, miután leparkoltunk a ház előtt.
- Büszke leszel rám, esküszöm! - mosolyogva kiugrottam a kocsiból, egyenesen az utca legmélyebb pocsolyájába. Combig átázott a farmerom, a cipőm megtelt vízzel.  
Ez már jól kezdődik. 
- Megoldom, semmi gond. - rendületlen elszántsággal elindultam az ajtóhoz. Ennyit a szuper belépőről. Kopogtam párszor, mire választ kaptam. 
Belláék háza teljesen másképp festett belülről, mint a miénk, oké, ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Forksban volt, a rezervátumon kívül.
- Hozok neked másik nadrágot - Felszaladt a lépcsőn. Alig öt perccel később kölcsönfarmeromban a régen látott furgon anyósülésén ültem. 
- Látom, nagyon jó kezekbe került - ütögettem meg finoman a műszerfalat. - Rengeteget bütykölték, hogy így működjön. 
Kellett valami témát találnom, Bella csendessége egyáltalán nem passzolt az idegállapotomhoz. Láttam, amint többször a visszapillantó tükörbe néz, mögöttünk egy szürke autó jött, teljesen nyugodt tempóban, eszébe se jutott az előzés.
    A parkolóban derült ki, a szürke Volvo tulajdonosa nem más, mint, akitől óva intettek. Azonnal felismertem sápadt arcáról, tényleg olyan, mint amilyennek mondják, gyönyörű. Belenéztem aranybarna szemébe, s kisebb fáziskéséssel, de elbújtam előle.
- Hé! -  hatalmasat ugrottam. - Nyugi, nem akartalak halálra ijeszteni. Jessica vagyok. A lány mosolyogva felém nyújtotta emberien emberi színű kezét.
- Essie -  ráztam meg óvatosan. Hála az égnek, vannak itt halandó lények is szép számmal. Tekintete zavart ábrázatom fürkészte, majd átváltott a hajamra.
- Ez az eredeti színe? - érdeklődött.
- Igen, teljesen igazi - válaszoltam csendesen.
- A rezervátumon belülieknek sokkal sötétebb haja van, legalábbis, akiket eddig láttam.
- Az édesanyám angol volt - magyaráztam. Szemem sarkából Belláékra pillantottam, a parkoló túloldalán beszélgetett két vámpírral. Tekintetem ismét találkozott a sötétebb hajúval, gyorsan visszafordultam.
- Segítsek eligazodni a suliban? Gondolom Bella sem bánja, majd ebédnél találkoztok. - Haboztam a döntéssel, de rábólintottam. Elmentünk mellettük, lehajtottam a fejem, még véletlenül sem akartam rájuk nézni. Jessica lelkesen magyarázott, beszélt a különböző szabályokról, rendszerekről és megmutatta a szembejövő helyiségeket. A titkárságnál egyedül hagyott, némán ismerkedtem a hellyel, míg vártam a papírjaimra.
- Ne haragudj, várakozz odakint kérlek, itt már így is sokan vagyunk - szóltak rám pár perc után. Valóban tömeg tartózkodott az irodában, papírok heverte szerteszét. Kihátráltam a nyüzsgésből, becsuktam az ajtót, és épp amikor megfordultam, arccal előre beleütköztem valakibe. Pislogtam a mellkasra, ami egy pillanattal később eltávolodott tőlem.
- Bocsánat, én... - kilététől torkomon akadt a szó. Világos hajától bőre még sápadtabbnak tűnt, ijesztően kísértetszerű összhatást keltett. Eloldalaztam arrébb, kabátot tartó kezem remegni kezdett, mellé rejtettem hasonló gondokkal küzdő jobbomat is. 
Hűvös tekintete engem figyelt, mintha elméjébe akarná vésni minden milliméteremet. 
- So... - erőgyűjtés céljából nagyot nyeltem. - Sokan vannak bent. 
Bólintott. Megfordult és elsétált. Kiengedtem a beszorult levegőt, végigcsúsztam a fal mentén egészen a kőig. Tényleg félelmetesek, de csak akkor, ha az ember tudja, mit rejt a külsejük, mert, ha csupán azt nézi, lenyűgözőek.
    A másodévesek maximum létszámmal zsúfolódtak be egy aprócska terembe. Szerencsére akadt még hely az ideiglenes tanuló számára, közvetlenül az osztály szájhős élsportolója mellett. Derek, mivel így hívják, tetőtől talpig végigmért. Elismerő mosolyától azt hiszem, olvadoznom kellett volna.
A padtársa egész hétre beteget jelentett, pont kapóra jött a megfázása.  Nálunk a létszám fele ennyi sem szokott lenni, kínosan éreztem magam köztük. A tanárok, hűen könyv- vagy filmbeli szokásaikhoz, kifaggattak, honnan jöttem, hol tartottunk a tananyagban,... stb. Mint kiderült, algebrából például túlteljesítettünk az évfolyamon, a tanárnő kérvényezni fogja, hogy a harmadikosokkal járhassak egy csoportba. Ebédnél ismét összefutottam Jessicával, áthívott az asztalukhoz.
- Srácok, ő itt Essie, akiről már meséltem délelőtt -mutatott be. Zavaromban elpirultam, fejemben jegyzeteltem a neveket és válaszolgattam a kíváncsi kérdésekre. - Ott jönnek Belláék! Húzódj arrébb Mike, had üljenek ide ők is!
- Igazából én... nekem mennem kell - emelkedtem fel azonnal.
- Hova sietsz? Az ebédszünet a diákoké, senki sem veheti el tőlünk! - Angela visszahúzott a székre, kénytelen voltam maradni. Végignéztem, ahogy leülnek a közelemben, teljes természetességgel beszélgetnek a többiekkel. 
Jasper, a fiatalabbnak tűnő srác egész idő alatt engem nézett, talán arra várt, mikor kapom el a szamuráj kardom valamelyik zsebemből és támadok rájuk.
   A lefejezés elmaradt, csengetés azonban érkezett, a diákok szétszéledtek, szinte menekültem a teremhez. Kíváncsiságból bennmaradtam spanyolon, de nekem inkább kínainak tűnt, mondjuk így hallgatva a többieknek is. Nap végén turbó sebességgel ürült ki az iskola, az árral együtt úsztam kifelé, míg meg nem hallottam a nevem.
- Essie -  Bella utolért. - haza vigyelek?
- Ö... Jacob jön értem, köszi - háta mögé pillantottam. -  Hol vannak a...? O-Ó!
Egyszerre értünk a parkolóhoz, ám a rémképekkel ellentétben csupán a tekintetükkel gyilkolták egymást. Azonnal elindultam Jake felé, lopva oldalra pillantottam, a vámpírok rám meredtek, érthetetlen a düh Jasper szemében, hozzájuk sem értünk.
- Látom, remekül szórakoztál - mondtam előtte megállva. Lehajolt, adott egy puszit, aztán kezembe nyomta a bukósisakot, s biccentve a két vérszívónak felült a motorra. Mögé kerültem, átöleltem a derekát, hozzábújtam a szél elől és a biztonság kedvéért. Intettem Bellának, alig tudtam visszatenni kezem az oldalára, mintha puskából lőttek volna ki minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Agata dla WioskaSzablonów | Technologia blogger. | Freepik FlatIcon