Book Fanatic's Life

Könyvhét 2018

Sziasztok!

   Idén sajnos nem jutottam ki a Könyvfesztiválra, de a Könyvhét szerencsére nem maradt ki, így ez már a harmadik alkalom, hogy pénztárcám és táskám nem kímélve kilátogattam a Vörösmarty térre.
   Az előző két évhez képest idén kis csavar került a gépezetbe, ugyanis a szokásos közös eseményünkön nem tudtam részt venni. Ilyenkor egy kisebb csapat gyűlik össze az ország minden pontjáról és egy korábban megtörtént sorsolás alapján megajándékozzuk egymást. Ezen kívül beszélgetünk, ötletelünk, ajánlgatjuk egymásnak, merre érdemes elindulni, melyik standokat lenne vétek kihagyni, ilyesmik. Idén a másik nagy változás az volt, hogy párom is részt vett velem ezen az eseményen és vicc a köbön, engem kapott a soroláskor. ^^ Aranyosan próbálta titkolni, de már előtte megbeszéltük, hogy segítek neki, így hamar kiderült a dolog. Azért nem panaszkodhatom, egyedül is nagyon ügyes volt, lejjebb a képek közt ott lesz a tőle kapott kis csomagom is (Imádom azt a bögrét! *.* ).
Mi a találkozó után nem sokkal értünk ki, akinek én adtam, illetve, aki páromnak adott kicsit később tudott eljönni a térre, de szerencsére addig az egész napos kitartó eső is elállt, szóval nézelődni is lehetett. 
Konkrét tervem nem volt, egyrészt, mert felhagytam a mániákus könyvhörcsög-életmódommal, másrészt, mert az akciók tapasztalataim alapján nem olyan kihagyhatatlanok, amiket később ne tudnék még elérni akár magánál a kiadónál is. Ettől függetlenül nyálcsorgatni (szigorúan a földre, nem a könyvekre!), nézelődni mindig szívesen megyek, plusz azért 1-1 akció meglepően jó tud lenni. Régebbi kiadványokat lehet nagyon jó áron beszerezni, tavaly előtt azért lett két nagy szatyornyi a gyűjteményem, mert rengeteg érdekes filléres kötet volt kint. Tavaly kevesebb, idén sem voltam elájulva teljesen, na, de ha nem köt egy eskü, valószínűleg jobban megszaladt volna a kezem. Rachel Vincent Lélektolvajok c. sorozatának négy részét például így találtam meg 500 Ft/db áron, vagyis 2000 Ft volt az egész. Aztán a Maximnál sanyargattam meg a tárcámat, de ezt már megszokta, ott minden évben sikerül. A 2+1 akciójuk hihetetlen jó! 6 könyvet szereztem 4 áráért, köztük új megjelenéseket is. Szerettem volna többet is, de a fránya eskü, ugye... Azért vicces volt, hogy a standnál serénykedő maximos lány egyből felismert, mert az elmúlt két alkalommal náluk hagytam ott ugye a fél fizetésem, plusz utána közösen védtük a többit az eső okozta károk elől. Idén szerencsére megúsztuk! ^^
Párom nem talált magának semmi olyan nagy különlegességet, meg ő nem én vagyok, neki az itthoni tucatnyi olvasatlan elég ok a vásárlás elkerülésére. Azért az ajándék könyvének örült (Mark Lawrence - Tövisek hercege), meg utána a limonádénak is, amit ittunk a Frei-ben. 
   Ez volt számunkra a 2018-as Könyvhét, eléggé kutyafuttában jártuk végig, ám mégis elmondhatjuk legalább, hogy ott jártunk, ismét élményekkel gazdagodtunk és jövőre sem szándékozunk kihagyni. Az ilyen hagyományokat megéri megtartani, nem?




Jöttem, láttam, értékelem

Sziasztok!

    Az elmúlt 1-2 hétben kissé elfeledkeztem arról, hogy nem csak olvasnom kellene, hanem blogolni is vagy valami hasonlót, de szerencsére akadnak lehetőségek, amik új bejegyzésekre adhatnak okot, így például ma is érkeztem nektek egy újdonsággal.
    Nemrég kezembe kerül 3 olyan könyv is, aminek azóta megjelent a filmes változata, ezért egyértelmű volt, hogy azokat is meg fogom nézni. Egyedül a legfrissebb élményem az, amire nehezebben vettem rá magam, ám ez sem akadályozhat meg egy kis összefoglalásban. Lássuk is, mikről van szó! :)

Nicola Yoon: Minden, minden
    Hazánkban 2016-ban jelent meg a Gabó Könyvkiadónál, majd felröppentek az első hírek a filmadaptáció lehetőségéről és 2017-ben már meg is érkezett. Természetesen a filmes borító sem váratott sokat magára, s bár nem rajongok az alakokért a borítókon, ezt szerintem egészen eltalálták. Míg az eredeti a maga egyszerűségében nem mutatott túl sokat, a színvilága kellemesen harmonikusan beleolvadt kissé a környezetébe, addig az új jóval színesebb és szerintem a rajta szereplő alakok beállítása is tökéletes választás volt. A felirat nem csicsás a sok virággal, abszolút passzol az egész. Magamból kiindulva mondhatom, én bizony levenném a polcról, szimpatikus és megnyerő lett, határozottan jót tett neki a változás. 
    A belső tartalomról annyit nagy vonalakban, hogy adott egy ritka betegséggel együtt élő fiatal lány, aki anyját, barátnőjét és egyben ápolóját ismeri pusztán személyesen a világból, no, meg a négy falat, mivel a házból sosem léphet ki. Ebbe még belegondolni is szörnyű, nem? Nem elég, hogy olyan korán elvesztette a családja felét, hogy nem is emlékszik rájuk, még ezzel az egész abnormális helyzettel is meg kell küzdenie, ám Madeline remekül helytáll, azt kell mondanom. Az egész élete egy nagy rutin, felkel, olvas, tömör véleményt alkot róla, majd tanul Skype-on keresztül, hiszen tanáraival sem érintkezhet, majd jönnek az anya-lánya estek és reggel mindez kezdődik elölről.
Mikor anno kiment a bokám, egy hétig nem tudtam kimenni a házból a gipsz miatt, de már akkor éreztem a bezártság nyomasztó érzését, szóval el sem tudom képzelni,  milyen lehet ezt egész életünkben csinálni. A lényeg, hogy Madeline jól kezeli a helyzetet, kihozza belőle a legtöbbet és tulajdonképpen jól érzi magát, amíg persze nem jön valaki, aki az egészbe belegázol. Egy srác. Mert mi más kell egy épp csak 18 éves lánynak, aki alig tud valamit a valódi világról, mint egy helyes szomszéd srác, akinek humorérzéke és egyénisége is van? Ha Olly egy bunkó, bulizós, "No. 1" típusú fiú lenne, vajon akkor is így alakulnak a dolgok? Egy fenéket! De hát könyvről beszélünk, a lapokba szőtt világokban bármi megeshet. Például az is, hogy Madeline-ből Maddy lesz, a fehér ruhák színesednek, a világkép megtelik új dolgokkal. 
Tulajdonképpen erről szól a történet, kisebb-nagyobb csavarokkal, a végén egy igazán váratlan fordulattal -, ami annyira nem is az, ha kicsit odafigyel az ember sejthet valami hasonlót - és persze "Happy End"-del, mert az nem maradhat el. :)
    A könyvben leírtak és, amit a filmben láthatunk viszonylag egyezik, meglepően sok tekintetben nem nyúltak más eszközökhöz, a harmadik ilyen párosom ellenben ég és föld volt, hamarosan kifejtem az okokat. Visszatérve a Minden, minden c. romantikus műre, az egyetlen dolog, ami valahogy az elején nem akart nekem passzolni az a főszereplő lány kinézete. Tudom, hogy afroamerikai, de valamiért másra számítottam. A filmben mutatják a családi fotót, ott látszik, hogy az apja világosabb bőrszínét talán a bátyja örökölte inkább, de nekem Maddy is valami hasonlónak hatott az elképzeléseimben. Aztán elvonatkoztattam attól és tulajdonképpen jó színésznőt választottak, mert illet a karakterhez, jól is játszotta, hamar túlléptem a dolgon. A többiekkel minden rendben volt, tetszett, hogy nem egy tipikus szépfiút kerestek Olly szerepére, hanem hajazott az átlagos felé. Nem kell mindig mindenkinek tökéletesnek lenni, elég, ha annak a személynek az, akinek megdobogtatja a szívét. :) 
Azért is kezdtem ezzel a párossal, mert itt találtam meg igazán a könyv-film egyensúlyt, apróságokon pedig nem akadunk fent, ugye. Ha így tennénk, a továbbiakról könyvet lehetne írni. ;-D


Jeanne Ryan: Nerve – Idegpálya
    Ez a könyv régóta izgatta a fantáziámat, mert valami nagyon különlegesnek és ígéretesnek hangzott, plusz ajánlották is, tehát egyértelmű volt, hogy sorra kell kerüljön. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy ennyi idő kell neki ehhez.
    Vee, vagyis Venus egy tipikus amerikai filmes/könyves iskolás lány, aki nincs a menők táborában, de hála az égnek, nincs is az agyon kínzott lúzerek közt, hanem valahol az elfelejtett kisegerek táborában található meg. Tucatkarakternek tűnik, akiben semmi egyéniség nincs és szerintem ez valóban így is van. Nagyon vártam tőle valamit, egy pálfordulásos kitörést, amikor valami mást mutat, mint az "elvárt" és nem lesz Hamupipőkéből a Hercegnő röpke 200 oldal alatt, s lám, mégis így történt. Ezt még megspékelte azzal, hogy minden hisztijét beleadta életének eme röpke ismert részébe, miközben ő lett a kemény csaj, akit mindenki ismer. Oké, túlléphetünk ezen, nem reménytelen a dolog, pusztán nehéz, ám azt el kell mondjam, a könyvben kevésbé elviselhetetlen, mint a filmben. 
Ami ellenben mindkettőben kiverte nálam a biztosítékot az a szereplők kora. Elvileg 15-16 évesekről van szó, legalábbis Vee és a barátai elsős gimisek, mindezek ellenére kocsival járnak, isznak és a kutyát nem érdekli, hogy mit csinálnak az éjszaka közepén. Vee szülei ugyan büntetés kiosztással mutatkoznak be, az fel sem tűnik nekik, hogy valami nem stimmel, holott elvileg figyelnek az egyetlen lányukra. Ez a könyv verzió.
    Előre felkészítettek rá, hogy a papírforma nem érvényesül igazán a vásznon, de amit tapasztaltam, még így is megdöbbentett. Eltérések tömkelege, feladatokban, életstílusokban, hátterekben, mindenben! A harmadik párosom se egyszerű eset, ám itt jóformán meghagyták az alapot, vagyis magát a játékos, amiben részt vesznek, illetve a neveket, a többi saját felépítés. Kezdjük mindjárt azzal a ténnyel, hogy a főszereplőnk családja:
- könyvben teljes, féltő, szigorúnak ható, de az egészről semmit sem sejtő
- filmben anyuka van csak, csonka család, aggódó anyuka, aki sejti, hogy baj van
Nem értem, miért kellett még ezt is átalakítani.
A főszereplő barátai:
- filmben a legjobb barátnő rivalizál Vee-vel, lenézi,...
- könyvben is van egy kis rivalizálás, de szinte észrevehetetlen és kevésbé tűnik lekezelőnek, más az egész lány viselkedése, személyisége
A próbák:
- könyvben a beugró feladat inkább csínyként hat, majd elkezd durvulni, de a végkifejletig nem akkora durranás
- a filmben már az első feladat más, majd sorra az egész, s végül a vége is totálisan egyedi
    Azt kell mondanom, a film egyáltalán nem könyv hű és, aki szeretné egyik verzió után a másikat megnézni, ne úgy kezelje, mintha összetartoznának, mert akkora extra méretű csalódásban lesz része.
Pozitívum a filmhez: Ian karakterét játszó színészt nagyon szeretem, jól játszotta a rá osztott szerepet és még cuki is. *.*
Pozitívum a könyvhöz: Élvezhetőbbek voltak a próbák, kreatívabb kitalációk voltak.
Megjelenések: könyv itthon 2016-ban, film szintén 2016-ban


John Green: Papírvárosok
    Nagyon nagyon sokan olvasták már ismeretségi körömben ezt a könyvet, aki pedig (még) nem, az a filmnek adott egy esélyt. John Green neve sokunk számára nem ismeretlen, a számtalan pozitív visszhang pedig, ami a regényeit övezte meggyőzött, hogy nekem bizony el kell olvasnom legalább egy művét.
Természetesen, ha már alkottak belőle filmet, akkor azt is megnéztem, így került az itthon 2015-ben megjelent könyv, majd szintén abban az évben filmvászonra került film a szabadidős tevékenységeim közé.
    Úgy gondolom, vannak olyan élmények, amikben nem kell feltétlenül követni a csordaszellemet, s ez a regény is éppen ezt a meglátásom támasztotta alá. Egyetlen percig sem vonom kétségbe az író tehetségét, van benne kreativitás és széles skálán mozog a fantáziája is. Plusz, ha arra próbálta rávenni az olvasót, hogy szétidegelve, gondolatban a főszereplő lányt többször tarkón csapva bújja a lapokat, akkor remek munkát végzett, le a kalappal. Más esetben ez volt élete leggázabb húzása. 
Margot mindenki isteníti, ő a nagy vad kalandor, aki eltűnik napokra, fura dolgokat csinál és nem mellesleg még csinos is, tehát egyértelműen a suli első számú lánya. Nekem már itt unszimpatikus volt a hölgyemény, de kíváncsi voltam, mit lehet még kihozni belőle, ezért sem akartam elítélni ideje korán. Tulajdonképpen, simán megtehettem volna. Margo egy figyelemre éhes, meggondolatlan, érzéketlen "begombázott" személyiség, néha tényleg eszembe jutott, szedhet valamit, mert annyira irreális dolgokat tett vagy mondott, ami erre engedett következtetni vagy egyszerűen alapból is zakkant. S mindeközben az egész suli odáig van érte, nem beszélve Quentinről, akinek a nagy szerelme, ezt kár lenne tagadni. Ezért lelkes kiskutyaként követi mindenfelé, ha eltűnik, megy utána, stb... Még az első éjszakai csavargásuk tetszett is, érdekes volt a fura lány,  meg a visszafogott srác közös kis kiruccanása, még ha nem is volt logika minden tettükben, de ártatlannak ható cselszövéseikben volt kreatív gondolat. Nagyjából itt indultunk el abba az irányba, ahonnan csak az éltetett, hogy a könyv lapjait számolhattam visszafelé. A filmben némi hátránnyal indult a dolog, de ott azért a látvány meg a sűrítés miatt kicsit tovább bírtam.
    Nem merem ajánlani senkinek. Rég írtam már ilyet, de ez őszintén igaz. A film látványra megvan, s tulajdonképpen pont abban különbözik a könyvtől, amiben nem kellett volna neki, ellenben szerintem emészthetőbb az egész, mint a papírformában. Utóbbi sem teljesen lehetetlen küldetés, ám első John Green könyvként lehet a továbbiaktól kissé elveszi az olvasó kedvét. Én beterveztem a Csillagainkban a hiba c. kötetét még régebben, ám most csöppet elbizonytalanított. Azért szerintem egy esélyt adok neki, mivel azoknak, akiknek ez kevésbé tetszett a Papírvárosok, a Csillagainkban a hibát jobbra értékelték. Ti mit gondoltok róla, akik már olvastátok vagy netán várólistára tettétek? Akik csak a filmet látták, azoktól is jöhet vélemény bátran. :)

    Nos, ez lenne az én hármas listám azokról a párosokról, akikkel összehozott a sors néhány órányi szórakozás reményében. A tapasztalatom továbbra is ugyanaz, amit már a Harry Pottereknél is leszűrtem, a könyvekből táplálkozó filmek, s azok rendezői, nem kedvelik túlzottan az eredeti formát. Csupán azt nem értem, miért kell ennyire átformálni valamit, hogy a végén már szinte rám sem ismersz az "eredetire". Ez gáz.



1001



"Ez a nagy sivatag, hol a nap csupa tűz.
Rendes karaván alig jár.
Aki sandának lát, hamar tőrhegyre tűz
Vad a táj, de nekem hazám.
Keletről fúj a szél, nyugaton kel a nap
Hol a szűz homok tengermély.
Jöjj el hát sose félj,csak a szőnyegig érj, 
Hiszen itt vár rád ezeregy éj.
Vár ezeregy éj, sok arábusi kéj.
Úgy perzsel az ég, lesz tüzesebb még ez a végső tökély.
Vár ezeregy éj, nehogy ostoba légy
Hát nagyon vigyázz, mert elér a gyász a dűnék tövén."




Szegény blogocskám

Sziasztok!

Mint azt ti is észrevehettétek - márpedig, amennyiben jártatok errefelé a közelmúltban, erre meg volt az esély -, az oldal eléggé kihalt. Ennek egyes egyedül én vagyok az oka, nem hibáztatok senkit és semmit. 
A magánéletemben történt ez-az, ami miatt valahogy nem igazán akaródzott blogolni. Az olvasás se ment úgy, ahogy addig, az írás meg aztán főleg. Utóbbit pár napja kezdtem újra, egy rövidke részlettel, ami tulajdonképpen tervecskének nevezhető a Black Falls 3. részéhez. Igen, megint nem bírok magammal, a jelenre koncentrálás helyett előre ugrom, meg ide-oda, ahova éppen sikerül, de mint tudjuk, van, aki sosem változik. :D
Nos, tehát, az olvasási válságom kezd elmúló állapotba kerülni, az írás is szó-szó, habár olvasgatva a félbemaradt irományaimat, nem mondhatnám, hogy tele lennék ötletekkel. Na, azért akadnak, nem kell teljesen leírni! ^^
Talán, ha a magánéleti problémáim eltűnnének, vagy legalább halványodnának, sokkal egyszerűbb dolgom lenne. Mondjuk, ha találnék egy munkahelyet, ahol nem az átverés vagy az alkalmazott megfizetésének hiánya lenne a lényeg... Hm, szép álom ez manapság, nem?
Ha esetleg valaki, bárki tudna egy jó kis 30-40/45 órás heti melót Budapesten, netán a környéken, ne tartsa magában! Nincsenek nagy igényeim... ja, de, mégis, fentebb írtam őket. 

Épp egy betegszabi időt töltök, nem tudom, mikor fogok belőle kilábalni, minden esetre, az erre szánt időkeretem elfogyott, tehát megyek szépen tovább előre. Aztán majd lesz valahogy.
Mondjuk írogathatnék vagy nem is tudom...

Ti mit gondoltok?

Hamarosan reményeim szerint valami tartalmasabb bejegyzéssel érkezem, addig is: Legyetek jók vagy rosszak, mindegy, csak az a lényeg, hogy ti élvezzétek! :)

Pacsi!


Létezni, s menni

Mostanában valahogy rímekben könnyebben jönnek a szavak. Ez a versszerűség igen messze áll a tökéletestől, de benne van (majdnem) minden, s ez lenne az írás lényege, nem?


Létezni, s menni


Meg kell tenni, el kell menni.
Nem kell szeretni, el kell feledni.
Útra kelni, vissza se nézni.
Felejtés útján, egyszer sem remélni.
Álmodni nagyot, élni, s létezni,
Újra és újra, egymásra temetni.
Napról napra, mindig csak létezni,
Sosem beszélni, egyre csak remélni.
Nem nézek hátra, minek is nézni,
Aki érdemes rá, nem kell azt feledni.
De egyszerűbb úgy, egyszerű elmenni.

Ha egyszer maradnék, akkor itt maradnék,
Őérte mindezt, igen mindent feladnék.
De akkor sem felednék, egyre csak keresnék,
Okokat arra, esélyt mért ne adhatnék.
A fáma ugyanaz, egyre csak léteznék,
Vele, ó vele, örökre álmodnék.
De ez mily keserű, az ok, ha léteznék,
Mindenem, s mindent csak neki adhatnék.
Ám az élet kevés, s mást hiába keresnék,
Szívem, s lelkem az, mit érte feladnék,
S, talán akkor igen, akkor itt maradnék.

Elveszni, ellenni, homályba tévedni,
Keresve keresni, egyre csak szeretni.
Mindig a jót, a jóra törekedni, s lenni,
Mert a sors ad, de képes azt fájón elvenni.
Bátraké a díj, még ezt meg kell tenni,
Egyre csak egyre, keresve keresni.
Egyszer útrakelni, igen, ezt megtenni,
Önzőnek játszva, szíveket elvenni.
Megtenni, tenni, érezni, lenni,
Badarság az egész, minek is szeretni?
A homály jön, könnyebb eltévedni.





Suttogna

Sziasztok!
Ismét egy versszerűséggel jöttem. Mostanában, mintha megint kezdenék rátalálni a régi útra. :-)



Suttogna

Titkokat súgna a szélbe az élet,
Őszi esőt kéri, mossa el a miértet.
Tegnap más volt, mára csak az maradt,
Elrejtőzhet a szív, ha legyőzi az akarat.

Megtette mindazt, mit súgott a lét,
Ősszel lemosta a fákról a tévedést,
de többé már nem, nem fél a szív,
Újra és újra ha kell, küzd, csatákat vív.

Remegve, zúgva, zizegve, búgva,
Kard, ha csattan, idő, ha múlna,
Gyógyul a seb, az eső mosta ki,
Mert e szívre is vár, igen, ott van valaki.




Türelem

Sziasztok,
most egy kis apróságot hozok nektek, ami, bár nem épp vidám hangvételű, mégis sokat köszönhetek neki, illetve az ihletőjének, ugyanis egy kisebb írói válságon segített át vele.


Türelem


Tomboló viharban simogató melegség, 
Üresen kong a mell, nem, erre nincs mentség. 
Retteg a test, mi az, mi hátra maradt? 
Egy üres porhüvely, emberi roncs akadt. 
Lélektépő torz táncba kezd a lét, 
Erősen tiporja, mit kemény lába ér, 
Mert a földön ezernyi szilánkra hullt a szív.



© Agata dla WioskaSzablonów | Technologia blogger. | Freepik FlatIcon